2013. február 17., vasárnap

a spanyolviasz... ahogy néhány hete éreztem magamat


Hát gyerekek nem, a helyzet az, hogy nem fedeztem fel semmi újat. Pontosabban semmi olyasmit, amit korábban nem tudtam, nem csináltam. Csak találtam egy biztonságos pozíciót és veszélytelen alanyokat… Felültem a páholyba, integetek, mint egy királynő… de mi egy királynő a népe nélkül?
milyen az olyan kapcsolat, amikor nem a másikból táplálkozunk?
mert ok, most biztonságos távolságba helyeztem magam mindenkitől, de ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, nem jelent nekem semmit a csodálat.
mint mikor Yasmin realizálta, hogy nem elég, hogy nem érdekel a pénz, de sajnos a helyzet az, hogy az emberek is a dunya része. engem a pénz soha nem érdekelt, és azt is realizáltam, hogy a kapcsolatomban, a házasságomban nem voltam szabad, nem voltam önmagam. ahogy írtam, csak egy árnyék voltam.
egy halal kapcsolatban egyáltalán nem halal szintű függést, társítást alakítottam ki. mentem, futottam utána, vártam rá, mikor eszébe se jutottam, csak róla szólt az életem.
aztán ahogy kinyílt a szemem a yemeni valóságra, ahogy hirtelen 34ből 14 éves lettem, úgy éreztem, megtaláltam a megoldást. megvédem magam a függéstől, mert nem alakulhat ki társítás, hiszen kapcsolat sem alakulhat ki. védve vagyok ettől a veszélytől, hiszen egy sokkal nagyobb veszélytől tartom magam bombabiztos távolságban.
ez valóban az iszlámban lévő könyörület. alhamduliLlah.
de sajnos még nincs meg a megoldás. igaz, nem szól az életem konkrétan senkiről, nem egyvalaki tekintetét lesem, nem tőle várom a boldogságot. de mi lenne, ha egyszer csak távol találnám magam az itteni környezetemtől és mindentől és mindenkitől benne? vajon még mindig királynőnek érezném magam?
vagy ez egy újabb, lightosabb függés?
napraforgó vagyok, vagy abbad asshams?
úgy éreztem, hogy vagy az evilágon lehetek boldog, vagy a túlvilágon. de miért vadászok annyira a boldogságra? mi egyáltalán a boldogság? és miért gondolom, hogy ez másoktól függ?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése