Féltékenység és irigység

Hú de szépek, mi?

AlhamduliLlah ez most nem rólam fog szólni. J Illetve nyilván van, amit én szűrtem le a tapasztalataimból, de az apropót most egészen már adta. És alhamduliLlah mindenért, amit megtapasztaltam, mert most úgy érzem, valami összeállt.

Sikerült definiálni ezt a két nem túl szép, de valljuk be, gyakori fogalmat.

Egy nagyon kedves testvéremmel használtuk ki egyik éjjel, hogy van kahraba. Ilyenkor persze utána sem tudok aludni, mert az éjszaka hátralévő részében az elhangzottakon (leírtakon) gondolkozom. A fogalom, amit használt, nem hagyott nyugodni. Mi is az irigység? Nem, ez nem lehet az. Másról lehet itt szó. Inkább féltékenység.

De mi is a különbség? Mi az egyik és mi a másik? Miből származnak? Hogy alakulnak ki? És ami a legfontosabb: hogy lehet ellenük küzdeni?

Az egyik, azt hiszem egy jellemhiba, a másik egy betegség. A betegségből meg lehet gyógyulni, a jellemhibát nehezebb helyre tenni.

Az irigy azt mondja: „neked miért van, ami nekem nincs”, a féltékeny azt: „nekem miért nincs, ami neked van”.

Az irigy le akarja húzni a másikat maga mellé a mocsárba, a féltékeny úgy érzi, kimaradt valamiből.

Az irigy rosszindulatú, a féltékeny „csak” magát teszi tönkre – persze ez nyilván a környezetének sem tesz jót.

Az irigy boldog, ha a másiknak nem sikerül, a féltékeny akkor lenne csak boldog, ha elhinné, neki is sikerülhet.

Ezért hiszem azt, hogy az irigység jellemhiba, mert aki rosszat akar másnak, akit az tenne boldoggá, ha látná, a másik is ugyanúgy szenved, mint ő, ott valami nagyon nincs rendben. Biztos ebből az állapotból is lehet változni, senkiről nem lehet lemondani, most olvastam egy idézetet, hogy Omar ibn Al-Khattab elindult, hogy megölje a Prófétát szallallahu alaihi wa szallam, most meg ott van eltemetve a közelében. De azt hiszem, ha valaki ismer valakit évek hosszú sora óta, akkor az esetek többségében el tudja mondani, hogy egy irigy emberről van-e szó, vagy sem. Egyik napról a másikra ez nem változik meg. Ha valaki irigy, sokat kell dolgoznia magán, hogy ne legyen az. Ha meg valaki nem az, es sem tudom képzelni, mennyi borzalomnak kell történnie vele, hogy iriggyé, rosszindulatúvá, bosszúállóvá, kárörvendővé váljon – mert hogy az irigységbe ez mind beletartozik. Ez egy mélyen lévő dolog, a jellem betegsége, ezért biztos nem lehetetlen, de hosszú idő, amíg megváltozik.

A féltékenység azonban beállhat egyik pillanatról a másikra. Ahogy az ember megfázhat, ha hirtelen hidegre fordul az idő, és nem készült fel rá, nem védte meg magát kellő ruhadarabokkal. A féltékenység is ilyen – történik valami, az ember azt önmaga számára negatívan értékeli, és kész a baj. De ha kitavaszodik, vagy felveszi a jó meleg pulóvert, meggyógyul. Tehát ha a helyzet, vagy az ő hozzáállása megváltozik, elmúlik a féltékenység. Ezért ez egy állapot, nem maga az ember.

Érdekes ez a párhuzam is: az irigy embernek a külvilággal van a baja, pedig valójában belül van a probléma. A féltékeny úgy érzi, vele van baj, pedig ahogy érez, az el fog múlni.

Irigy nem lehet mindenki. A féltékenység viszont bárkit elérhet. De ugyanakkor, ha valaki irigy, nagyon nehéz lehet neki ezt letennie. A féltékenységből viszont mindenki meg tud gyógyulni.

Most hagyjuk egy kicsit magukra az irigyeket, rajtuk nem tudunk segíteniJ.

Foglalkozzunk inkább a szív megfázásával, a féltékenységgel. Hogy tartsuk magunkat melegen, mivel védekezzünk ellene? És ha már egyszer megfáztunk, hogy tudjuk magunkat kikúrálni?

Mit érez egy féltékeny ember?

„Nem vagyok olyan jó, mint a másik”, „velem valami baj van”, „engem nem lehet szeretni”, „biztos ő jobb nálam”, „biztos nem vagyok annyira érdekes/szép/kedves stb. mint a másik”. Ilyesmik.

Ezért megint csak az első lépés, vagy akárhányadik, de mindenképpen kihagyhatatlan, hogy az embernek meg kell tanulnia szeretnie, elfogadnia magát. Enélkül egyszerűen nem lehet élni.

Ha ez megvan (fatto? J), akkor bármi nehézség is történik, azt nem annak az igazolásának fogja látni, hogy neki nincs helye a föld színén. Ez most brutálisan hangzott, de nézzük meg fordítva. Ha magamat nem szeretem, akkor pl. ha úgy érzem, a társam mást szeret, ez számomra automatikusan azt jelenti, hogy igen, engem meg nem, mert engem nem lehet szeretni, mert velem valami baj van.

Féltékenységet egyébként nem csak párkapcsolati események válthatnak ki. Lehet, hogy a közvetlen környezetemben valaki hirtelen hatalmas előnyre tett szert. Nem sajnálom tőle, ami vele történik (ezért nem vagyok irigy), csak azt látom, hogy lehetek én annyira szerencsétlen, hogy nekem nem sikerült, ami neki igen. Miért van az, hogy neki valamit tálcán hoznak, nekem meg szenvednem kell? Mi baj van velem, az én életem miért topog egy helyben, amikor valaki elhúz mellettem, mint egy rakéta?

Ha egy ilyen esetben tudnám, hogy velem semmi baj nincs, tiszta szívvel együtt tudnék örülni a testvéremmel. Az, hogy ezt nem tudom megtenni, hogy ha próbálkozom, akkor is árnyék vetül a mosolyomra, nem azért van, mert nem szeretem igazán és nem szeretném, ha jó lenne neki. Azért van, mert félek, hogy lemaradtam a vonatról. Eddig együtt utaztunk, te felszálltál a TGV-re, reggel Párizsban vagy. Én meg itt veszteglek az állomáson mióta. Kimaradtam a rendszerből, itt felejtődtem, és nem segít nekem senki.

Két dologra van itt sürgősen szükség.

Az egyik: lásd a Hennaparty c. fejezetetJ. Tanuljuk meg szeretni – nem a tonikot, magunkat! Igen, ilyenkor én is szúrós és keserű vagyok… de meg lehet szeretni így is!

A másik a bizalom Allahban. Allah időzítésében. Nem maradtam ki semmiféle rendszerből. Nem jött még el az időm, de minden másodperccel közelebb jön. Egyszer eljön, és akkor tudni fogom, egy másodperccel sem szerettem volna előbb. Szükségem volt erre az időre. Összeraktam magam valahogy, és most mekkora feladatok állnak előttem!

Tehát akinek előbb sikerült, az valamiben mégiscsak jobb, ügyesebb nálam, nem?

Lehet, valami könnyebb neki, más meg nehezebb lesz. Az embereket, a sorsokat nem lehet összehasonlítani.

Nem jött még el az én időm – arra, amit annyira várok. De vajon ami időm van, jól használom ki? Megteszek mindent, amit így tehetek, ami az életfeladatom, amire Allah teremtett engem? Vagy csak ülök és sajnálom magamat?

Pedig nincs miért.

Allah a legszebb formában teremtett, és Allah a dolgok legjobb Elrendezője. Ezek a tények. A kisebbségi komplexusom bár jó régóta ott van, mégiscsak egy illúzió. Miért, megtanítottak arra, hogy szép vagyok, aranyos vagyok, nekem minden sikerülhet? Nem, kb. az ellenkezőjére… Akkor csoda, hogy el is hiszem?

És ha tényleg sikerül az embernek megszeretnie magát és bíznia Allah Elrendelésében, akkor bármi történik vele vagy körülötte, nem fogja azt érezni, hogy a világ összeesküdött ellene. A szépet látja mindenben, együtt örül mindenkivel, és fel sem merül benne kérdésként saját biztos helyzete.

Ez a pulóver és a meleg tea, ami kívülről-belülről melegen tart, és higgyétek el, bármilyen szél fúj, meg fog védeni!

Allah segítsen mindannyiunknak!