Hormonok (hülye hormonok:))

Természetesen hálát adunk Allahnak a hormonokért, ez csak egy utalás volt egy testvéremmel lezajlott vicces beszélgetésre évekkel ezelőtt.

De a tény az, hogy a hormonok a felelősek sok hangulatváltozásért, és ha az ember nem ura a helyzetnek, vagy éppen megpróbál irányítani olyan dolgokat, amiket nem lehet, ahelyett, hogy elfogadná, akkor sok kellemetlen pillanatban lehet része.

Nőiség és anyaság. Ugyanaz? Egymást kiegészíti? Vagy éppen ellentéte egyik a másiknak? Én ki vagyok? Van helyes válasz? Hol van az egyensúly?

Olvastam, miket írtatok a levendulában, és mashaAllah ebben is annyira csodálatosan különbözőek vagyunk! Valaki pont akkor teljesedik ki nőként, mikor anya lesz. Más meg éppen visszavetést érez női mivoltában, mikor anyává válik.

Érdekes, hogy erről most tudok csak rálátással beszélni, 3 és fél év távlatából.

Mert hogy én az utóbbi csoporthoz tartozom.

Sok ellentmondó érzés kavarog bennem még most is, és ha visszanézek, mindig próbáltam valahogy megérteni, megmagyarázni, mi zajlik bennem, és részleteket észre is vettem, de az egészet nem láttam át. Valószínűleg még később még többet tudok majd mondani.

Na de vágjunk bele a közepébe. Durva lesz, megdöbbentő lesz, lehet, hogy megbotránkoztató is. Valahol nekem sem tetszik, amit érzek, éreztem, de szembe kell vele néznem, különben soha nem tudom feldolgozni, továbblépni.

Én a szülésben tönkre mentem mint nő. Keresztül megy ott az a hatalmas baba, elvágnak, összevarrnak. Soha nem leszel ugyanaz. Mintha elgázolt volna egy lánctalpas harckocsi. Csak a seb van, csak a fájdalom… hogy leszek újra felhőtlenül boldog?

A felelősség meg a hogy-is-legyünk-jó-anyák az csak a hab a tortán. Mindenki jön és ellentmondást nem tűrően kifejti, hogy ezt és ezt így és így kell csinálni. Aztán jön a következő és ugyanilyen határozottan közli a szöges ellentétét az előzőeknek, és hogy csakis így lehet, minden más rossz. És ott ülsz egyedül a lakásban, nincs kihez szólni, csak ehhez a picikéhez, de hát neked kellene tudnod mindent, biztosítani számára a biztonságos világot, mikor te is tele vagy kérdésekkel.

Az első és legnagyobb kérdés: ki vagyok én? Már nem az vagyok, aki voltam, ő ott maradt a szülőszobában örökre… De nem vagyok még az, akivé válni fogok, az anya. Egy nagyra nőtt kislány vagyok, akinek a kezébe nyomtak egy játék babát. De még én is csak nemrég születtem. Most ízlelgetem a levegőt, figyelem a fényeket. Beszélni még nem tudok. Jó lenne elmondani, hogy miket érzek, de nincsenek meg rá a szavaim, a fogalmaim. Figyelek, nézek, ismerkedek a világgal. Próbálok szólni az emberekhez, de még azon a furcsa, belső nyelven beszélek, amit senki más nem ért.

Aztán szép lassan megtanulok járni. Megyek, elesek, felkelek, megint megyek. Oda szaladok emberekhez, aztán megijedek tőlük és elbújok. A biztonságot keresem. Csak akkor érzem magam biztonságban, ha megölel az, aki szeret. Ezt a nyelvet ismerem, mást még nem értek.

Ki vagyok én? Az élet rohan, ez a kicsike már nagyon ügyes, nekem egyre inkább tudnom kellene, mit és hogy jó. Vannak dolgok például, amit nem lehet. Ezt meg kell tanulnia. Sír. De most mit csináljak, akkor sem lehet. Meg kell értenie.

Meg kell értenie? Neki? Mi kell neki most? Egy nagy ölelés!

De miért csinálja ezt? És miért nincs két perc nyugta az embernek? Mindig kell valami… Elvárom tőle, hogy értse meg, mi a helyzet, de én nem értem meg őt. Én nem állok mellette, pedig nekem könnyebb átlátni a helyzetet.

Igen, nekem is talpra kell állnom. De a dolgok nem visszafelé mennek. Nem, már soha nem leszek az, aki előtte voltam. De éppen ez a lényeg. Mi a nő lényege? A megújulás. Főnixmadár vagyok. A saját poraimból alakulok újjá.

És mi az anya lényege? Hogy hagyjon békén nyugiban? Nem, a türelem. Mellette állok, szeretem, megvédem minden rossztól. Megvédem a külvilágtól, nem én vagyok a külvilág.

Érdekes, amíg bennem voltál, meg tudtalak védeni. Aztán elhagytál. Akkor hagyjál békén! De nem, te vagy a picikém! Csak meg kell találni az új módot, ahogy meg tudlak védeni. És ez nem más, mint a türelem. Olyan jó érzés a feltétel nélküli elfogadás, szeretet és türelem! 3 és fél évembe került, hogy megtanuljam. És egy betegség kellett hozzá. Először én, hogy átérezzem, milyen is, aztán ő, az én picikém, aki egy hétig szenvedett. Mellette voltam, kivittem, megmostam, segítettem neki a gyógyszerrel. Persze, ez az anya feladata. De most már nem feladat volt. Most ez én vagyok. Anya lettem alhamduliLlah!

És azóta subhanAllah megváltozott minden. Nem mondom, hogy soha nem viszi ki az agyamat, de sokkal türelmesebb lettem. Adok forrócsokit, casa cares reggelit, időt, türelmet, szeretetet. Nem a másik vagyok, hanem az, aki mellette áll. Nem a külvilágot képviselem, hanem segítő kezet adok neki. És látom, hogy nyugodtabb ő is. Biztonságban érzi magát. Jön-megy, mert van egy otthona. Végre van egy anyja alhamduliLlah.

Na és mi a helyzet a nővel? Hát well, a tréning egy része folyik, ruhák, smink, stb. Ez is nagyon fontos, de ez a könnyebb része. Milyen a nő? Milyen a társ, a feleség? Én azt hiszem, az ő lényege is valahol a türelem. És így áll össze a kép. A türelem és az, hogy biztonságban érzi magát. Hogy megbízik a társában. És így még inkább összeáll, mert itt van az a biztonság, amit kapsz, hogy aztán tovább tudd adni.

Ezen a téren is folyik a tréning alhamduliLlah. Olyan helyzetben vagyok, amit nem tudok egyedül megoldani. És alhamduliLlah az előző történésekért (ami miatt akkor természetesen jól kiakadtam), senki mást nem kérhetek meg, csak a társamat. Fontos papírokat kell megtalálni, mint tűt a szénakazalban. Meg kell bíznom benne, hogy megcsinálja, tudnom kell, hogy meg akarja csinálni, hogy ami nekem fontos, az neki is ugyanúgy fontos. Megtanulom inshaAllah így a bizalmat, azt a nyugalmat, hogy igen, ő ott van és számíthatok rá, és az én dolgom számára nem csak egy extra hülyeség, ami fejfájást okoz, hanem egy fontos feladat. A sógornőm ma azt mondta, hogyha én kérek tőlük valamit, ők boldogok, hogy én megbízom bennük. InshaAllah megtanulom, át fogom tudni érezni, hogy Mohamed számára ez ugyanilyen, és hogy a velem kapcsolatos dolgok nem kellemetlen kötelességek, hanem örömmel, szeretettel vállalt kedvességek.

AlhamduliLlah minden helyzetért. Allah tudja, hogy mi a legjobb az embernek. Nekünk valami iszonyú nehéz, és azt gondoljuk, hogy már megint hogy kerülhettünk egy ekkora béna helyzetbe, de pont ezen a helyzeten keresztülmenve leszünk azok, akiknek lennünk kell.

Az igazi anya és igazi nő. Az igazi nő, az igazi anya. Aki képes elfogadni, megérezni a biztonságot, és aki továbbadja, tovább sugározza a nap melegét. És az, aki mindenkinek a türelmet és szeretetet adja, aki tudja, hogy minden rendben van. És aki mindenek előtt Allahban bízik és tudja, hogy minden egy nagy terv részeként történik, hogy mi egymás segítőtársai vagyunk abban, hogy jobb emberek legyünk.

Allah áldja meg az igazi nőket, az igazi férfiakat, és az édes, aranyos, boldog gyerekeket!