A jampecok

4en nyomorognak előttem, egy az ajtóban áll, kapaszkodik, majdnem leesik szegényke, a busz rohan. De semmi pénzért nem ülnének mellém mashaAllah! De cukik! Mekkora tisztelet van bennük!

Mikor férjhez mentem, úgy éreztem, mintha 10 évet fiatalodtam volna. Most 20at! Akkor a 30 éves elkeseredett kiszáradt fából hirtelen egy 20 éves aroosah lettem alhamduliLlah. Love is like popping candy, popping in your head all the time. El is tartott ez az érzés egészen… néhány hónapig. Aztán Bigyike…

Most viszont úgy érzem magam, mint egy 14 éves kislány, akinek kezd kinyílni a szeme a környezete felé, kezdi megismerni a világot, és a helyét benne. A különbség csak annyi, hogy nem én változtam, csak a környezetem. Én csak magamra találtam.

Mikor 18 éves voltam, Olaszországban, a Casa Caresben megismertem egy csomó csodálatos embert. Egyikük Elke volt, egy akkor 50 év körüli német származású nő, bár saját bevallása szerint nem hiszi, hogy van nemzetisége, aki 18 éves kora óta élt Olaszországban. Egyszer csináltunk egy nagy túrát a társasággal, és Roccastradában, Toscana déli részén szálltunk meg, ahol Elkének volt egy kis háza. A ház félig romos volt, félig még nem volt kész, de lakható volt, és mi nagyon jól éreztük ott magunkat. Elke azt mondta, hogy azért vette meg ott azt a házat, mert ott volt életében először, hogy azt érezte, ami kint van, az van bent is. Nem tudtam akkor sem megmagyarázni és most sem, de értettem. Akkor is és most is. Valami ilyesmit érzek én is itt. Ezt sem tudom megmagyarázni.

Süt a nap, pálmafák, fikuszok, bougainvilleák. És a jampecok.

Drága tesónk azt mondja, nem lenne jobb, ha ez a nap Mohamed lenne?

De ez nem ugyanaz. Ez csak a levegő, a napsütés, a háttérzene. Nem lehet mindezt elvárni az embernek a férjétől, ő egy személyben nem tud az apád, az anyád, a legjobb barátnőd, az emberek az utcán, a levegő, a napfény, a háttérzene, az étel és még a férjed is lenni. Nagyon sok probléma származhat abból, hogy ilyen elvárásokat támasztunk a társunk felé, és aztán mindketten boldogtalanok lesznek. Elvárás, hiány, zaklatottság, menekülés, egyedüllét légköre fogja jellemezni a kapcsolatot.

Én most nem is kapcsolatról beszélek. InshaAllah annak is eljön az ideje. Rájöttem, hogy nem kell attól megijednem, hogy már nem érzem ugyanazt, hiszen már én sem vagyok ugyanaz. It’s not right to need someone as much as I depended on you. Megint odakerültem. Hogy is fogalmaztam meg 2005ben a Saharában a fejemben? Cseberből vederbe, igaz, hogy ezúttal nem valami gázos műanyag izébe fulladok bele, hanem egy csodálatos vázába, de a megfulladás akkor sem jó, annak az állapotnak vége kellett, hogy legyen.

A napfény felszárította a vizet. Nincs hideg, nincs fulladás. Lélegzem és süt a nap.

Nem valakit nem akarok, valamit nem akarok. De az már inshaAllah nem is lehet. Nincs bennem egy hiány, egy űr, amit kitöltetek a másikkal. Most már kezdem megismerni magamat. És megismerem majd őt is inshaAllah amikor eljön az ideje. Igazi megismeréssel, ami két ember, két személyiség, két valaki között lehet. Nem ő fog teljessé tenni. Teljes vagyok, biztonságban vagyok, én vagyok alhamduliLlah. És még nincs vége.