Térjünk
vissza a sanaa-i utcára. Eddig is ott voltunk, de nézzünk jobban körül, mert
bizony nem csak jampecok vannak ott. Ha lefelé nézünk, mindig kezekbe botlunk.
Koszos kezek, rongyos ruhában, akik kérnek. Ülnek a hídon, az út szélén,
esetleg utánad szólnak. Öregek, fiatalok, férfiak, nők, gyerekek, betegek,
egészségesek. Bárki.
Az
emberek általában rosszabbul öltözködnek, elképzelhető, hogy mint a
szocializmusban, ha valaki egy hétig hord egy ruhát, az nincs furcsának tartva.
Tiszta, rendes, csak éppen két öltözet ruhája van. Lehet, a faluban ez a
szokás…
Hallottam
nagyon logikus magyarázatokat, hogy kiknek miért ne adjunk, hogy a kisfiúknak
ezzel megtanítjuk, hogy így is lehet pénzt keresni, meg hogy ha alszik a
gyerek, az be van gyógyszerezve, és ha adunk nekik, azzal arra adunk pénzt
nekik, hogy ezt csinálják, meg hogy néhány éve voltak itt orvosok, és
felajánlották a mozgássérült koldusoknak, hogy ingyen meggyógyítják őket, de ők
visszautasították, mert ha egészségesek lennének, akkor nem lesz bevételi
forrásuk.
Lehetséges
is, hogy ez mind így is van.
De
akár nekik, akár a fennmaradó (nők, kislányok, rohangáló gyerekek szülei, idős
bácsik, stb.) koldusoknak adunk, nem fogjuk megváltoztatni az életüket.
Ugyanott fognak ülni vagy menni minden nap, ugyanott fognak aludni, ugyanazt
fogják enni.
De
miért is adunk?
Hogy
változást idézzünk elő az életükben?
Nem,
nem fog történni semmi változás. Persze, csodák mindig történhetnek, de én tudom,
hogy én nem tudok senkit egy az egyben kiemelni a nyomorból, emberhez méltó
életet biztosítani neki. És még ha egy emberrel meg is tudnám tenni, ott van a
többi millió.
Koldusok
mindig is voltak és mindig is lesznek. És mindig megvolt az ellátásuk, nem sok,
de néhány falat kenyérre mindig jutott nekik és mindig is jutni fog. Ha nem
tőlem, majd mástól.
Na
most miért adjak, ha valós segítséget, javulást úgysem tudok előidézni, az
ellátásukat meg úgyis megkapják, ha tőlem nem, majd máshonnan?
Kezdem
megérteni, hogy nem nekik adok, hanem magamnak.
Itt
alhamduliLlah a koldus nem szinonimája az alkoholistának, és ha pénzt adsz,
azzal nem a kocsmázást támogatod. Ők ugyanolyan emberek, mint mi, csak kevesebb
jutott nekik. (A pesti aluljárói hajléktalanok is, csak szegények rossz helyre
születtek). Tehát a lényeg az, hogy sehogy nem tudom magamnak megmagyarázni,
hogy azzal segítek, ha nem segítek, vagy legalábbis, hogy rosszat teszek, ha
segítek.
Leolvad
rólam a beidegződés, és csak egy dolgot látok: adni jó. Nem, nem nekik jó,
ugyanolyan marad az életük az én 10, 50, esetleg 100 riyalommal (=ua.
forintban), mint amilyen volt nélküle. De nekem nem lesz ugyanolyan.
Én
leszek más. Én gazdagodom tőle. Én leszek boldogabb. Én szabadulok meg, nem a
kapzsiságtól mert azt hiszem nem vagyok az, meg ez nem is a pénzről szól,
sajnos az túlságosan kevéssé érdekel J. Az
aggodalomtól, a számolgatástól, a mindent kézben tartani akarástól, és igen,
mégis a kapzsiságtól is, attól a fajtájától, amikor az ember magára sajnálja a
pénzt. Ez inkább zsugori, nem? Uuu, de durva szó, mintha az ember
összezsugorodna! Minél kisebb legyen, szeretne el is tűnni…
Aki
ad, az nem ilyen. Akinek a vagyonában van joga a szegénynek, az valaki, aki ad.
Aki ad, annak van. És aki ad, az jutalmat kap, az evilágon és a túlvilágon is.
Aki ad, az nem zsugorodott össze. Aki ad, az nagy. Nagy szíve van. Aki ad, az nyugodt,
békés, és tudja, hogy mindig lesz miből adnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése