Rend

Mi jut eszünkbe erről a szóról?

„Tiszta udvar, rendes ház”, frissen nyírt fű, szép sorban parkolnak az autók az utcán, vagy szabályokat betartva haladnak, az utcán mindenki megadja a másiknak az elsőbbségét, a szemetet mindenki a megfelelő kukába dobja, (ami van), a házak szépek, be vannak fejezve, a járdán kényelmesen lehet(ne) babakocsit tolni. Most egy amerikai kertváros van előttetek, ugye, vagy egy holland falu? Vagy nem is kell annyira messze menni, Anyukámnál a szomszéd kertjére is illik ez a leírás, nem is tudom, milyen gyakran nyírják a füvet, ott sorakoznak a friss muskátlik, a formás bokrok, a fenyőfa…

Anyukám szomszédai alkoholisták. Egy tanár házaspár, aztán hirtelen nyugdíjba kerültek, gyerekek kirepültek, unoka még sehol, első a karrier, nekik mi maradt? Arcuk egyre pirosabb… és a kertjük egyre szebb.

És az amerikai kisváros? Mi, Lila akác köz? Ok, az egy film. És a valóság? Nem, nem a fegyverekre gondolok, bár azok is előfordulhatnak. Csak az italra, esetleg drogokra, kapcsolatokra és azok végére, összetört szívekre. Mindez szép környezetben.

És akkor már lehetünk Londonban, New Yorkban, Bécsben, Budapesten, Pécsett, Romában, Firenzében, Malagában… Ugyanaz a forgatókönyv. A díszlet gyönyörű, a történet – egy tragédia.

És meg van magyarázva, hogy mindez normális. Hogy ez az élet.

Igen, a szép széles, város által épített járdákon kényelmesen lehetne babakocsit tolni, ha születnének gyerekek. Ha mégis, az miről szól? Nagyobb lakás, bababútorok, babaruhák, 50 db. textilpelus, babalégzésfigyelő, „gyerekbiztossá” tenni a lakást, törlőkendő, kifőzőkészülék, mellszívó, szuperbabakocsi, autósülés, cumilánc, okosító játékok, játszóház, baba-mama programok, beszoktatás, szeparációs szorongás, mindenféle szorongás, ne edd le a kanapét…

Igen, mindez fontos. De valóban ez ad biztonságot a gyerekek életében? És akkor miből él a sok nevelési tanácsadó, speciális fejlesztő, gyerekpszichológus? Mindent megadunk nekik, akkor mi hiányzik nekik? Miért nem érzik magukat biztonságban?

Talán mert mi sem érezzük úgy magunkat. Pedig drága biztonsági berendezések védenek az autóban, a lakásban; ha zöld a lámpa, és lelépünk a zebrán, biztosak lehetünk benne, hogy nem fognak elütni; van gyógyszerünk a világ minden betegségére; esernyőt hordunk magunkkal a ragyogó napfényben, mert biztos, ami biztos… És a munkahelyen, az iskolában az első, amit megtanulunk, az a menekülési útvonal.

Félünk.

Miért, mitől?

Mert egyedül vagyunk. De hát hogy is ne lennénk egyedül, nem áll mellettünk senki, akárhányszor reménykedtünk benne, mindig csalódnunk kellett. Azt a biztonságot, ami hiányzik, nem tudta megadni nekünk senki.

És nem, már nem a gyerekkorról beszélek. Ha valakinek a szülei a legügyesebbek, legtalpraesettebbek, legjobban odafigyelő és szerető emberek voltak gyerekkorában, de ez hiányzik, akkor ugyanúgy meglesz benne ez a félelem.

Amit aztán mindenféle biztonsági berendezésekkel és a „tökéletes” társadalommal igyekszik pótolni. Ami úgy néz ki, mint a Lila akác köz…

Miért van az, hogy a nyugati világban, ahol kívül a legnagyobb rend van, ott a legtöbb a drogos, alkoholista, depressziós? Hát mégsem ez boldogít? Mégsem következik a külső rendből a belső?

Yemenben nincs rend. Olaszországban, ha három sáv van felfestve, négy sávban mennek az autók. Itt nincsenek sávok. Mindenki megy, amerre lát, ha be akar kanyarodni, hát dudál, minél hangosabban. Mintha az elsőbbség attól függene, kinek a dudája hangosabb. A szemetet zacskókban rakják az út szélére, jó esetben elviszik… A járdát a háztulajdonosok építik, olyanra, amilyen nekik tetszik, széles, vagy keskeny, magas, vagy alacsony, kövezett, aszfaltos, csúszós padlólapos, vagy egyszerűen poros. Itt vannak gyerekek, de nem viszik őket babakocsival, lánctalpas babakocsi kellene.. J Buszmegálló nem létezik, pontosabban létezik, de ki kell tapasztalni, hol van. Odaállsz, és jön a busz. Nem kell öt-tíz perceket várni rá. Külön ülés van a nők részére. Itt nincs egyes ülés meg közös ülés a busz egyik oldalán se, ahogy a régi vicc szólt…J Ha véletlenül ott ül egy férfi, azonnal elül magától, vagy elküldik onnan.

Lehet, mégis van rend?

Minden étteremben, kávézóban van külön hely nők részére.

Ha vendégek jönnek, külön szobában ülnek, esznek a nők és a férfiak. Ellenkező nemű emberek annyit beszélnek egymással, amennyit feltétlenül szükséges, többet nem. Nincs együtt mászkálás, utcán röhögés, ha valakiknek véletlenül egy irányba vezet az útjuk. Nem, nem fog jönni a rendőr és nem fog igazoltatni senkit, hogy az illetők vajon házasok-e. Belül van a rendőr. Ott van a rend, a biztonság. A jó és a rossz jól körülhatárolt fogalmai.

Ami miatt senki nem jön fel a tetőre, mikor ott tanulok.

Nem létezik az egyik nem számára a másik?

De, nagyon is. De létezik a tisztelet is. Ez minden kapcsolat alapja. Tisztelet magam felé, hogy én nem sodrom magamat veszélybe. És tisztelet a másik felé, hogy többre tartom őt bármiféle nem teljesen tisztességes dolognál. Amire mi, európai muszlimok azt mondjuk, határeset, itt az már túl van a határon. A sárga zóna, amibe ha az ember belemegy, bele fog menni a tilosba is.

Miért tartják magukat távol tőle? Mert annyira jó muszlimok? Vagy a vérmérsékletük miatt? Hogy nem akarnak játszani a tűzzel? Hogy tudják, vagy ott állnak meg, vagy sehol?

Allahu alem. Csak Ő tudja, kinek mi van a szívében.

De a végeredmény egy olyan társadalom, ahol rend van és biztonság. Igen, a dudáló autók közt, amik úgy kanyarodnak, ahogy éppen eszükbe jut, vagy a poros járdán, ahonnan éppen elfelejtették összeszedni a szemetet… Rend van, béke és nyugalom. És tisztelet és elismerés.

Mit mondanak itt a gyerekeknek, mikor rosszul viselkednek? „Ihterem nefszek”, tiszteld magadat!

Igen, tisztelik magukat, és tisztelik a másikat. És ennél nagyobb bókot senki nem képes adni.

Utóirat

Természetesen, mint a marseille-i tolvajok, itt sem él mindenki így. A múltkor pl. volt egy olyan „felemelő” élményben részem (mint Londonban a pakisztáni halal hentesnél…), hogy valaki úgy adta oda a visszajárót, hogy közben hozzáért a kezemhez. (actually ez az illető konkrétan megragadta a kezemet, úgy kellett elrántanom…) Igen, vannak, akik nem tisztelik magukat olyan nagyon. Egy ilyen esetre mondta a sógornőm, mikor a tömegben valakinek csak sikerült hozzáérnie, hogy mi vagyok én, a Kába? J De ez egy a millióból. Összességében azt mondhatom, hogy még soha, sehol nem éreztem ennyire, hogy meg van könnyítve a jó és megnehezítve a rossz. És soha sehol nem voltam ennyire biztonságban a világtól és magamtól.

És nem, még nincs vége. SubhanAllah, most jöttem rá, hogy mit is jelent ez az egész!

A könnyűséget. Könnyű az élet és én is könnyű vagyok.

A nagy küzdelmeket nem belül vívja meg az ember. Egyszerűen nem alakul ki fegyveres harc.

Emlékszem még az idők hajnalán, a jahiliyya korában, hogy azt éreztem, nem győzhetek ekkora túlerővel szemben. Mást mondott az eszem és mást a vágyaim. De sajnos a társadalom, a világ, minden és mindenki a másik oldalon állt… Semmi nem volt, ami a jót erősítette volna.

Itt megint nem mondom, hogy itt nem léteznek hülyeségek, persze, ne legyünk naívak, minden van mindenhol. Mindenki mindenhol azt talál, amit keres. De én csak a jó szándékú emberekről beszélek. Ebben látom a különbséget. Ott bármilyen tiszta vagy, bármennyire nem akarsz rosszat, előbb vagy utóbb magával ránt az örvény. Itt viszont, ha jót keresel, azt találsz, ha rosszat, biztos arra is van lehetőség.

De aki szépen, tisztán akar élni, annak semmi nem veszélyezteti a biztonságát. Jót keres, és jót talál. Igen, találkozik mindenféle emberrel. És tele van a világ csodálatos emberekkel.

De bárkivel találkozik, nincs egyedül hagyva abban, hogy megmagyarázzon mindent magának. Minden az ő oldalán áll. Az egész rend, kívül és belül a jót erősíti benne.

Olyan ez, mint az, hogy az ovisok itt az oviban tanulják a fohászokat. Otthon egész decemberben azt magyarázhatnám, hogy igen, ez egy nagyon szép ünnep, de nekünk megvannak a sajátjaink, és nem kell egy muszlim gyereknek éjjel nappal télapó ittvant énekelnie… Ott vagyok én, meg persze mi egypáran, a saját kis elszigetelt értékrendünkkel, amit sok erőfeszítéssel kell megvédenünk. Itt a külvilág minket segít, egy értékrendet képviselünk.

És ezért az élet könnyű, csak megyek előre az egyenes úton.

De akkor nem mondok ellent valahol magamnak? Miről is szól ez az egész? Na ez jön a folytatásban!