első benyomások...

bismiLlahi rRahmani rRahim

A csillogó korallszín kendő, amivel bementem a kairói reptér mosdójába, már a táskámat díszítette. Most egy voltam a többi jemeni nő közt, ok, kicsit magasabb, kicsit fehérebb, már amennyire ez kivehető egy niqabos nőnél, de talpig feketében. Titokzatos, elegáns. Ő egy hercegnő, akit tényleg csak azok láthatnak, akik megérdemlik. Vagyis a család. És itt a család nem csak egy szó.

Aztán pár nap múlva azon kaptam magam, hogy nem vagyok más, mint egy tipikus nyugati, aki mást nem akar, csak szórakozni, és azt, hogy az ő elképzelései szerint történjenek a dolgok. És ha nem, akkor az emberek a hibásak, és a körülmények és egyáltalán mi ez az egész? Én most sightseeingolni akarok és különben is, miért nem foglalkozol velem, talán nem fogok hiányozni? És ez nálunk ezt jelenti, és én ettől így érzem magam és ez nem így működik! És már megint hova mész? Ez nem egy élet!

Ez nem egy élet? A gyerek kiborítja az ételt, mindenki nevet. Általában a zoknijukig szószosak és kétméteres körzetben rizs van körülöttük, de ez senkit nem zavar, az étkezés után olyan gyönyörűen kitakarítanak mindent, hogy senki nem mondaná meg, mi történt ott előtte. Nincs ilyen, hogy „nem morzsázz, ne edd le a drága kanapét, gyorsan a törlőkendőt, maradj a tányér fölött”. Talán nem az az érzése támad ebből a gyereknek, hogy a kanapé fontosabb, mint ő? Itt szabadon lehet pacsmagolni, élvezni az ételt, a szeretetet.

A gyerekekre akkor szólnak rá, ha bántottak valakit, bocsánatot kell kérni és puszit kell adni. Egy kivétel van, ha megvédik magukat. Azt bátorítják, és azt is, hogy visszaszerezze, ami az övé. Nincs ilyen hogy „milyen irigy vagy, hogy nem engeded meg”. Megtanítják neki, hogy van személyiségük, van tulajdonuk, meg kell védeniük és ebből alakulhat majd ki a felelősségvállalás.

És természetesen a legnagyobb tabu: az Anya. Nem lehet a Mamát bántani, rosszat mondani neki, stb.

Igen, a gyerekek. Tényleg mások. Boldogok, szabadok, felszabadultak. Az én kis drága Hammoudim az egyetlen, aki megkérdezi néha: „Én ebből nem ehetek?” A többieknek ilyesmi nem jut eszébe. Itt van az élet és élni kell. Nem korlátoznak értelmetlen szabályok. Van néhány határvonal, hogy segítsen eligazodni az úton. Az étkezés, az egészséges élet alapja nyugalomban telhet, ami az enyém, arra vigyáznom kell és meg kell védenem, nem szabad senkit bántani, mindenkivel kedvesnek kell lenni, és nagyon kell szeretni az anyukámat.

Európában folyton rászólnak a gyerekre evés közben. Igen, „így majd megtanul szépen enni”, de az érzés, hogy piszkálják, miközben ezt a fontos cselekedetet végzi, az is beleépül. Aztán csodálkozunk, hogy annyian emésztési problémával, túlsúllyal, bulimiával, és hasonlókkal küzdenek. És ne felejtsük el az étkezés érzelmi oldalát, hiszen ez egy örömforrás is. Ha megzavarják, az olyan, mintha nem szeretnék.

Itt egyébként nem csinálnak túl nagy dolgot az étkezésből. Úgy értem persze, van többfogásos vacsora meg minden, de utána ilyen hosszúra nyúló kávézás-teázás-sütizés nincs. Úgy látszik nincsenek érzelmi kintlevőségeik masaAllah. Aki kér teát az iszik, khalas.