Szeretet

Szeretet.
Szülők a gyerekek iránt, gyerekek a szülők iránt. Elfogadás, befogadás. Elfogadom, hogy itt ezek a szokások, és ők inshaAllah befogadnak engem. Kíváncsiság, érdeklődés, szeretet, boldogság. Elfogadás, harmónia, összhang a körforgással. Béke, nyugalom. Iszlám.
Ez a helyem. Ez az utam következő állomása. Sokkal többet fogok itt megtanulni inshaAllah mint az arab nyelvet. Ott lenni valahol, benne lenni egy helyzetben ahol esetleg nem úgy működnek a dolgok, ahogy azt előre elképzeltük nem kevesebbé tesz minket, hanem többé. Megtapasztalom, hogy azok nélkül a dolgok nélkül is én én vagyok, és új készségeim alakulnak ki.

Hát ez a nyugalom és béke, bár a levegőben van, mégiscsak egy döntés eredménye. Fel tud billenni – és ki tud a legjobban kihozni a béketűrésemből? Az én drága kisfiam.
Őt is „Az”-nak tekintem? Elvárom tőle, hogy így meg így viselkedjen, így meg így érezze magát? Ő kell hogy legyen az érzelmileg stabilabb?
Nem, ez az én feladatom.
Az én minden pillanatban meghozott döntésem, hogy elfogadom a körülöttem lévő állapotokat, és akkor továbbléphetek. Nem ott toporgok, hogy „miért van ez”, hanem elfogadom, hogy ez van, és megnézem, mit tehetek.